Két nap az élet

 

Nem szeretem a háborús könyveket. A világháborúsakat meg főleg nem. De ez a szerencsétlen kötet már olyan régen állt a könyvespolcon, hogy rávettem magam az elolvasásra... és egyáltalán nem bántam meg.

A sztori:

A történet a Dunkerque-i csatában, egy szigeten játszódik, ahol a különféle nemzetiségű, századuktól elszakadt katonák tengetik életüket és várják a háború végét vagy a halált. Itt ütött tanyát négy francia közlegény is - Alexandre, Dhéry, Pierson és Maillat - akik egy kiszuperált mentőautóban laknak egymást segítve míg ki nem derül, hogy a szigetről csak az angol katonákat menekítik ki.

Vajon sikerül-e Maillat-nak - aki a legjobban beszél angolul négyük közül - elhajózni? Vajon sikerül-e egymást támogatni és kitartani az elveink mellett a legutolsó pillanatban is? És vajon mi ad értelmet az életnek akkor, amikor már semmi nem számít?

Több összefoglalót is elolvastam, neiálltam volna olvasni, és mindenhol olyan pátosszal írtak a könyvről, hogy teljesen mást feltételeztem róla, mint amit kaptam. Valószínűleg ezért indult nagyon nehezen a sztori, elég szürreális volt az egész szituáció, hogy négy katona a háború kellős közepén egy kiszuperált mentőautó előtt üldögélve azon veszekszik, hogy mennyibe kerül a kenyér, miközben záporoznak a német bombák. Ez azonban láthatóan senkit nem zavar, mindenki teszi a dolgát: Alexandre tyúkanyó módjára gondoskodik a kis csapatról, Dhéry próbál a háborúból is hasznot húzni és jövőbeni milliomos létéről álmodozik, Pierson pedig pipázgat és szállítja a híreket. Maillat az egyetlen, aki nem találja a helyét. Aztán a szürreális helyzet komolyra fordul, mikor kiderül, hogy Maillat-nak esélye van felszállni egy Angliába tartó hajóra. 

Az egész regény - bár csak két napot ölel fel - nehéz és szomorú döntések sorozata. Nyomasztó az egész, de mégis végig ott van a reménysugár, hogy sikerülhet, hogy megmenekülhetnek. Ott van a reménysugár, hogy van még emberi jóérzés a háború poklában is. 

Számomra az utolsó oldalakig megrendítő volt az egész könyv, az, hogy egymást segítve próbálnak a katonák élni és túlélni. Az, hogy az elveiket nem adják fel, még úgy sem, hogy valójában tisztában vannak a végkifejlettel: halál vagy fogság. Érdekes az a mód, ahogy próbálják értelmesen élni az életüket: némelyeket az otthon maradottak tartanak életben, másokat az, ha hasznosnak és/vagy fontosnak érezheti magát, megint másokat pedig az egymásról való gondoskodás. 

Aztán eljön az a pont, amikor mindennek vége, amikor nincs értelme az erkölcsnek, a tisztességnek és az emberi mivoltnak sem, csak az állati ösztönöknek.

A négy főszereplő közül kétségkívül Alexandre volt a kedvencem, akit látszólag semmi nem érdekel azon kívül, hogy gondoskodjon magáról és három társáról. Valójában azonban benne éreztem a legtöbb fájdalmat, őt viselte meg legjobban egy-egy becsapódó bomba, !spoiler!és számomra az ő halála volt a legtragikusabb is.!spoiler vége!

Maillat valahogy nem tudott a szívemhez nőni, rengeteget szenved, olyan, mintha magára akarná venni az egész világ fájdalmát, és kötelességének érezné segíteni a bajtársain. Mindenki igyekszik az adott napot túlélni, az adott napban találni valamit, amiért érdemes felkelni, ő viszont valami nagy, világmegváltó értelmet keres az életének. Talán Jeanne értelmet adhatott volna neki, de erre is túl későn ébredt rá, !spoiler! és nem volt elég erős ahhoz sem, hogy megmentse Jeanne életét. !spoiler vége!

Összességében nagyon tetszett a könyv, annak ellenére, hogy háborús környezetben játszódik, nem a háború a mű központja, hanem az egyéni tragédiák és annak sikeres vagy sikertelen feldolgozása.

Mindenképpen olyan könyv ez is, ami többszöri elolvasásra érdemes, első alkalommal nehéz a sorok között olvasni, csak arra tudsz figyelni, hogy mindenki túlélje a háborút.

Ajánlom azoknak is, akik ódzkodnak a háborús könyvektől, de szeretik a lélekboncolgatós, erősen elgondolkodtató műveket.