Az idegen

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz!

Általában nem szeretek olyan könyveket olvasni, amelyek valamilyen oknál fogva pillanatok alatt az olvasási listák elejére ugranak. Nem szeretek beállni a sorba, és a tömegek által magasztalt olvasmányokkal tölteni az estéimet. Az Outlanderrel is így voltam, míg tartott az őrület, hallani sem akartam a kötetekről. Aztán mégis az éjjeliszekrényemen kötött ki, és belevetettem magam a skót felföld szövevényes történetébe.

Talán nincs is ember, aki legalább nagyvonalakban ne tudná, hogy miről is szól ez a – magyarul még egyelőre négy kötetes történet. Claire Beauchamp Randall a második világháború után férjével második nászútjára utazik a skót felföldre. Frank Randall történész lázasan kutatja családfáját, míg Claire-t inkább a druidákról szóló történetek és a gyógynövények hozzák lázba. Egy szép napon a Craigh Na Dun-i kőkörnél sétálgat, majd egy szempillantás alatt 1743-ban, a skót MacKenzie-k földjén találja magát. A kalandok csak itt kezdődnek igazán, mikor Claire-nek nem csak a 200 évvel a saját kora előtti szokásokkal kell megbarátkoznia, hanem belecsöppen a klánháborúk, az angol-skót ellentét és a jakobita felkelések kellős közepébe.

A kötetekből képet kaphatunk a gyönyörű skót tájról, a klánok szokásairól és törvényeiről, és természetesen a skótok babonáiról és színes történelméről is. Elmaradhatatlan a szerelmi szál, de az írónő ezt sem sablonosan oldja meg, van erotika és civódás, sírás és nevetés, és egy évszázadokon átívelő, kortalan lelki társi kötelék.

A könyv az elején kicsit nehezen indult be, igaz ez az első és a második kötetre is. Van azonban egy pont, ahol átlendül a kezdeti vontatottság, és onnantól kezdve fent kell maradni hajnalig, ebédszünetben, a buszra várva, a zöldségesnél, a postán, mindenhol folyamatosan olvasni kell.

A könyv engem sok tekintetben elgondolkodtatott. Az elmúlt években lassan már divat arról vitatkozni, hogy mit adjunk a gyerek kezébe és mit nem. Kell-e neki kétszázezres okostelefon vagy sem. Legyen-e saját tabletje, notebookja, számítógépe, mindenféle ilyen-olyan kütyüje? Vigyük-e autóval iskolába vagy szálljon buszra, menjen gyalog? És egyáltalán kell-e, létszükséglet-e az életünkben az a sok-sok gép, amivel körülvesszük magunkat, amivel megkönnyítjük a saját életünket. Claire az 1700-as évek Skóciájában nem nyúlhatott a villanykapcsolóért sötétedés után, és a teafőzéshez sem csak a tűzhely gombját kellett elfordítania. Sok esetben az élete – és másoké – múlt azon, hogy feltalálja-e magát az 1945-ben megszokott eszközök és lehetőségek hiányában. Vajon ha ez ma történne meg bármelyikünkkel, képesek lennénk-e szembenézni a higiénia és az antibiotikumok hiányával, a boszorkányperekkel és az igazságszolgáltatási módszerekkel, vagy egyszerűen csak azzal, hogy nincs wifi? Az első kötetben szinte végig ezek a kérdések foglalkoztattak, de a második kötet is ad gondolkodnivalót.

A Szitakötő borostyánban 20 évvel később kezdődik. Claire férje, Jack Randall halott, és lányával Briannával visszatérnek Invernessbe, hogy felkutassák a cullodeni csatában elesetteket. Van azonban egy ennél fontosabb célja is az utazásnak: Briannának meg kell tudnia, hogy ki is ő valójában. A második kötetben Claire és Jamie franciaországi útjáról, a jakobita felkelés megakadályozásáról olvashatunk, mígnem a végzetes cullodeni csatával, és Claire saját korába való visszatérésével zárul a skót történet. A könyv befejezése azonban tartogat még csavart. Mikor Roger Wakefiled – a család barátja – kutatásai nyomán kiderül, hogy Jamie nem esett el a csatában, Calire-nek komoly döntést kell hoznia: visszatérjen élete szerelméhez vagy 20 éves lánya mellett maradjon. Claire az elmúlt húsz évben anya volt és feleség, de nem szűnt meg vágyódni Jamie Fraser iránt. Milyen szempontokat vehet figyelembe ilyenkor az ember? Mi az, aminek köszönhetően nyugodt lélekkel hagyhatja hátra egyetlen gyermekét, hogy visszatérjen 200 évvel korábbra ahhoz a férfihez, aki az életet jelenti számára? Meg lehet-e hozni egy ilyen döntést? És vajon a 20 évvel ezelőtt imádott férfi ugyanaz az ember-e, aki volt? 

Ezekre a kérdésekre a választ a harmadik kötetben kaphatjuk meg, ahogy arról is Az utazóban olvashatunk, hogy mi történt Claire és Frank Randall, a történész között, valamint hogyan alakult Jamie Fraser élete a skót felföldön. A harmadik kötetben már kiszakadunk a Skócia-Franciaország sávból, és távoli tájakat is bejárnak a főhősök. Nekem itt a történetvezetés már néhol erőltetett, mintha az lenne a cél, hogy minél több akciót zsúfoljon bele az írónő. Én hiányolom a Claire és Jamie közötti beszélgetéseket, és nagyon hiányzik Lallybroch is. Rendkívül furcsa volt a visszatérés is az 1700-as évekbe. Claire és Jamie – néhány kivételtől eltekintve – ott folytatták, ahol húsz évvel azelőtt abbahagyták. Mintha csak néhány hét vagy hónap telt volna el, nem húsz, gyermekszületéssel, börtönévekkel, megcsalással és bujkálással teli év. Ennek ellenére kíváncsian várom a történet végét és a következő kötetet.